EZEREGYNÉHÁNYSZÁZ ÉJSZAKA 
Még 2001-ben, amikor a VIG kirendeltségen dolgoztam, érkezett hozzánk egy vagyonbiztosítási igény, ahol arab üzletemberek óhajtották belvárosi üzletüket biztosítani. Ketten érkezünk a helyszínre egy kollégámmal, aki bírja az angol nyelvet. Az üzletben, mesésen szép keleti szőnyegek, terítők és falvédők, olyan 50 000 és 2 millió forintos darabár közötti értékben. A tulaj egy fiatal arab srác, aki nagyon szívélyes és barátságos, de magyarul szinte semmit nem beszél. Ennek ellenére, mielőtt bármibe is belekezdhetnénk, egy bő tíz percben, angol-magyar keverék-nyelven tudomásunkra hozza, hogy az üzlet nagyon rosszul megy és minden nyitvatartási nap egy-egy újabb lépés, a teljes anyagi összeomlás felé vezető úton! Nyelvi nehézségek ide vagy oda, a feltartóztathatatlanul közelítő csőd és az ebből következő emberi sorstragédiák lavinája olyan érzékletesen van elénk tárva, minek láttán, a világ legnagyobb drámai színészei is csak pironkodhatnának! Torkunkban gombóc és már-már mindketten zsebkendőért kotorászunk, amikor is felötlik bennem egy kérdés, amit kollégám tolmácsol a leendő ügyfelünk felé.
- Ha ilyen szarul megy a bolt, miért nem zárod be?
Egy pillanatra mint ha kizökkenne, egy pár másodpercre elgondolkodik, de az is lehet, hogy mindez csak hatásszünet! Azután egy semmibe révedő, szomorú tekintettel mélyet sóhajt, karjait széttárja és megadóan közli a választ!
- It’s my life!
Hát igen! Ha az ember a karmája bilincsében vergődik, akkor tényleg nincs mit tenni! Mindenesetre, miután párszor visszanyeltem fel-felbuggyanó röhögésemet, nekilátunk kiszámolni a biztosítási díjat. Betörés kockázatot nem kért, hiszen hiper-szuper biztonsági ajtó, golyóálló(!) üveg, rács és riasztó védi a boltot! A készlet mennyisége miatt azonban, így is közel félmillió forint, a szerződés díja! Mikor ezt közöljük vele, egy szívből jövő, őszinte kacaj a válasz! Nem sokkal később kiderül, azért lettünk kinevetve, mert az elhangzott összeget, a mi eltúlzott kezdeti alkupozíciónknak vélte! Ezt sebtében alátámasztva, mond egy fele akkora összeget! Minden meggyőző erőnket összeszedjük és kollégám fenékig meríti angol nyelvtudása szókincsének tárházát, mire sikerül meggyőznünk arról, hogy ez egy szabott díj és sajnos nem áll módunkban alkudozni! Nagy nehezen beadja a derekát, de közli, hogy ha a negyedéves díjrészlet végén képződő, ezer egynéhányszáz forintot sem engedjük el, akkor nincs üzlet! Ezen már ne múljon! Megkapja a Generali történetének talán egyetlen, egy egész valahány század százalékos kedvezményét, amivel a díjat sikerül lekerekítenünk! Bár az első díjrészlet átadásánál némi keserűséget vélek felfedezni vonásain, de az üzlet létrejön és elégedetten kezet rázunk!
A biztosítás azóta is, bár módosításokkal, de él! Az évek során csak három-négy alkalommal kellett a helyszínen megjelennem, intervenciós csekkel a kezemben! Persze ekkorra már ügyfelem nyelvtudása jelentősen javult és a csekken lévő összeg láttán, minden alkalommal megkérdezte!
- Honnan vegyek ennyi pénzt?
Ezután mintegy tüntetőleg kinyitotta a pénztárgépét és a benne lévő huszon-harmincezer forintot az asztalra dobva jelezte kérésem teljesíthetetlenségét! Én már rutinosan, rezzenéstelen arccal csak vártam tovább, hát ha történik valami. Történt is! Bartert ajánlott!
- Vigyél egy szőnyeget!
Elképzeltem magam, ahogy egy repülő szőnyegen, mint kis Muk, kezemben az intervenciós csekkel berepülök a számvitelre és megkérem őket, hogy ez a szőnyeg ennyit és ennyit ér, legyenek szívesek az árát a szerződésre rákönyvelni! A szőnyeget pedig terítsék le az irodájukba, mert roppant jól mutatna a fénymásoló előtt! Valószínűtlen próbálkozásnak tűnt, úgyhogy kénytelen voltam közölni, ezt nem tudom elfogadni. Állhatatosságom láttán ekkor, sűrű fejcsóválások közepette, elkezdett a zakójában kotorászni mondván, hát ha esetleg van nála ennyi pénz. Láss csodát, az egyik zsebből előkerült egy félbehajtott kötegben vagy 4-5 ezer euró, a másikból pedig ugyanígy kb. félmillió forint! Azért a díjrészlet végén lévő párszáz forintot még továbbra is én dobtam hozzá, mert azt minden alkalommal le tudta alkudni! Távozás előtt pedig biztosított róla, hogy ha legközelebb meglát az üzlet felé közeledni, azonnal megnyomja a rablásjelző gombot a pult alatt! A végén persze mindig mosolyogva váltunk el, hiszen mindketten tudtuk, hogy ez csak egy jelenet, amin egész jól szórakozunk! Már régóta nem találkoztunk, mert ha kis késéssel is, de az első telefonhívásra rendszeresen utal. Kár! Mert most így utólag leírva azt hiszem, egy kicsit hiányzik néha ez a kis színdarab!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum